Esettanulmányok


MVM Paksi Atomerőmű folyamatmérési projekt

A Paksi Atomerőmű Magyarország egyetlen atomerőműveként az ország áramtermelésének felét állítja elő. Működési folyamataival szemben szigorú biztonsági követelményeket támaszt az eredményességi és a hatékonysági elvárások mellett. A gazdasági igazgató a Kvalikon Kft. szakértői csapatát kérte fel a folyamatok mérésére vonatkozó követelményrendszer kialakítására. A projekt keretében a működési folyamatok egy meghatározott körének mérésére, értékelésére vonatkozó követelményrendszer és koncepció kialakítása, valamint a folyamat kontrolling rendszernek az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. irányítási rendszerébe történő integrálására került sor.


Tovább


KAPOS HOLDING ügyfélszolgálat fejlesztés

A Kapos Holding megalakulásának legfontosabb célja az volt, hogy egy központi vezetés alá integrálja az addig önállóan működő, jellemzően közszolgáltatásokat ellátó önkormányzati vállalatokat, így emelve azok átláthatóságát és hatékonyságát. Ezt a momentumot megragadva döntött a vezetőség úgy, hogy az odáig szervezetileg, fizikailag és módszertanilag is elkülönült ügyfélszolgálatokat is integrálja, és egy központi, megjelenésében is színvonalas helyiségben helyezi el. Itt kapcsolódott be a Kvalikon Kft képviseletében Perecz Péter tanácsadó, akinek a legfontosabb feladata az ügyfélszolgalat hatékonyságának növelése volt, úgy hogy az együtt járjon a vevői megelégedettség növelésével.


Tovább


KIKA stratégia kialakítási projekt

A KIKA tulajdonosa a Steinhoff cég csoport, minden leányvállalatától azt kérte, hogy dolgozzon ki egy részletes Stratégiai tervet, hogy hogyan fogja a vállalatcsoport küldtetését és üzleti céljait megvalósítani. A magyarországi felső vezetés, áruház igazgatók, Holding menedzsment (HR, beszerzés, marketing, értékesítés, szervezetfejlesztés..) a Kvalikon Kft. vezetőjét Dr. Németh Balázst kérte fel a stratégia kialakítási program levezetésére. 


Tovább


CABTEC esettanulmány - Szervezetfejlesztés

A svájci hátterű, világszerte több, mint ezer dolgozót foglalkoztató 40 éves múltra visszatekintő vállalat ügyfélre szabott termékeket gyárt az egyszerű kábelektől a komplex kábelszervelvényekig. Az autóipar mellett számos más iparág beszállítója, többek között orvosi műszerekhez, ipari robotokhoz, vezérlőberendezésekhez gyárt kábeleket és kiegészítőket. 

 A svájci székhelyű cég itthon Kecskeméten és Szekszárdon rendelkezik gyártóbázissal. A tavaly induló kínai leányvállalat megalapításában és a termelés beindításában az elmúlt években a hazai piacon tapasztalatot szerzett magyar vezetők és munkatársak is részt vesznek.


Tovább